|
A RETICOLO® Kft. 1992 óta foglalkozik műemlék-felújítással. Több mint tíz éves tapasztalattal, számtalan felújított épülettel a hátunk mögött, 2006-ban felismertük, hogy az eddig alkalmazott homlokzattisztítási eljárások közül a JOS® eljárás felel meg leginkább az elvárásoknak.
Cégünk vállalja a Magyarországon szabadalmaztatott német tisztítási eljárás,- a JOS® eljárás - alkalmazásával, elsősorban a légköri hatásoktól szennyezett és megtámadott kő, kőszerű, tégla, vakolt, fém és számtalan más anyagból készült homlokzati felületek tisztítását!
2008 júniusában kaptuk a megbízást a RENESZÁNSZ zRT-től a Gellért fürdő homlokzatának tisztítási munkálataira.
Budapest egyik legszebb fürdő épülete a Gellért téren áll. A fürdő a Kelenhegyi úti bejárat felől közelíthető meg.
A négyemeletes monumentális épületet 1909-ben kezdték el építeni Hegedűs Ármin, Sebestyén Artúr, Sterk Izidor tervei alapján. 1919-ben a nagyközönség is birtokba vehette Budapest legimpozánsabb fürdőépületét.
A szecessziós stílusban készült épület fő homlokzatait faragott kővel burkolták. A homlokzat díszes elemei szinte beinvitálják a látogatókat a fürdő egzotikus, belülről is szemet gyönyörködtető és minden igényt kielégítő világába.
A jellegzetes keleti kúpos formájú tornyok méltóképen zárják le és egyben koronázzák meg az épület komplexumot.
A homlokzatot szecessziós díszítőelemek gazdagítják, erkélyek teszik látványossá, melyeken lant-és madármotívumok találhatók.
1. A tisztítóeljárásokról általában
A tisztítási feladat során több módszer között választhatunk. Vízzel, vegyszer használatával, mechanikus eljárással, pasztákkal ill. ezek kombinációjával lehet eredményesen eltávolítani a szennyeződést a felületről. Mechanikus eljárás pl. a homokszórás, amikor nem vegyszer oldja fel a szennyeződést, hanem a homokszemcsék csiszoló hatása távolítja el azt. A módszerek kombinálhatóak is, pl. vegyszer és homok együttes használatával, vagy a homok vízzel történő nedvesítésével növelhető a tisztító hatás. A nedves homokszórásnál két technológia alakult ki, a különbség a víz és a homok arányában van. A vízhez adagolhatunk homokot (a magas nyomású mosó-vagy a gőzborotva vizéhez 100-150 bar), vagy a homokot nedvesíthetjük meg annyira, hogy ne poroljon (0,5 - 7 bar közötti nyomással viszonylag kíméletes tisztítás, jó hatásfokú munka).
A száraz homokszórás jelentősen roncsolja a felületeket, ezért ezt manapság a műemlék-felújításban nem alkalmazzák.
Nagyon porózus kőfelületek tisztítása: Legkevésbé roncsolja a felületeket (legkevésbé nyitja fel a pórusokat, ami az utómunkálatok szempontjából sem közömbös) a vegyszer /pl. Remmers paszta/ és a nagynyomású víz, vagy gőz együttes alkalmazása. Ennél az eljárásnál általában előnedvesítést kell végezni. A vegyszer felhordása után ki kell várni a (hőmérséklettől függő; hidegben hosszabb) technológiai idő leteltét, hogy a vegyszer tudjon dolgozni a felületen. A hatóidő letelte után le kell mosni, öblíteni a vegyszeres oldatot a homlokzatról. A szennyezettség mértékétől függően egyszeri, vagy kétszeri vegyszerfelhordásra is szükség lehet. Próbatisztítással kell meghatározni, hogy az adott szennyeződés eltávolításához melyik vegyszer a legalkalmasabb, ill. nyomáspróbát kell végezni olyan mértékű víznyomás beállításához, amely a követ a legkevésbé roncsolja.
Fontos a kíméletes tisztítás, mert ha a tisztítás során a pórusok felnyílnak, és nincs utómunkálat, akkor a későbbiekben átázik a fal, hamarabb elkoszolódik, csökken a hőszigetelő képessége, hiszen megnő a felület nagysága.
2. JOS ® - Germany tisztítóeljárás
Német szabadalmi szám: 0171448
Magyar szabadalmi szám: 43.758/SZA
A szemcseszórásnál általában a JOS módszert használjuk fel. Tudatosan használjuk a "szemcseszórás" kifejezést, ugyanis mindig a tisztítandó felület határozza meg a felhasználandó szemcsét, annak anyagát, fajtáját és annak méretét.
A tisztítórendszer egységei:
- mobil légsűrítő (kompresszor)
- tartály (üst)
- szemcse (perlit, homok, granudol)
- fúvóka (JOS, amerikai fej)
- speciális kiegészítők (levegő visszahűtő, elszívók stb.)
Szemcseanyagok:
Homok:
- 0,1 – 0,3 mm – finom felületek esetében (KF-1.2/0,1-0,3)
- 0,1 - 0,7 mm - általános esetben (KH-24.2/0,2-0,7)
Dolomit: JOS fejhez általánosan alkalmazható, finom tisztításnál, főleg pirogránitnál és üvegmozaiknál
Perlit "FF": JOS fejhez általánosan, szintén finomabb, kíméletesebb tisztításhoz
Üveggyöngy: speciális érdesítő és tisztító hatás eléréséhez (ritkábban használjuk)
 |
| Bazilika dombormű |
A JOS ® eljárás előnyei az eddigi módszerekkel szemben
- gyorsabb, mert a tisztítandó felület anyagától és a szennyezettség fokától függően akár 20 m2-es felület is megtisztítható óránként
- a felület anyagának változása esetén nincs szükség a szerszám cseréjére
- olcsóbb
- biztonságosabb, mert nincs szikraképződés vagy elektromos feltöltődés
- környezetbarát, mert mechanikus tisztító eljárás; nem használ semmilyen vegyszert és nincs környezetkárosító melléktermék
- kíméletes, mert minimalizálja a tisztított felület anyagveszteségét és megőrzi annak felületi textúráját
 |
| Gresham Palota szobor |
4. Alkalmazási területek
- műemléki, egyházi épületek homlokzatáról könnyen és gyorsan letisztítható a szennyeződés
- épületek lábazati felületének felújítása
- támfalak, hídpillérek tisztítása
- vakolt homlokzati felületekről a vakolat károsítása nélkül eltávolítható a korom, por, graffity
- régi festékrétegek, párazáró bevonatok eltávolítása vakolatról
- felülettisztítás tűzkár után
- domborművek, bonyolult homlokzati felületek egyszerű, precíz tisztítása
|
| JOS ® eljárás alkalmazása a Halászbástya tisztításakor |
5. Működési mechanizmusa
Vegyszermentes, alacsony nyomású víz-levegő-szemcse keverékkel történik a tisztítás (nedves szemcseszórás). A szemcsék forgó-pörgő mozgást végezve, spirál pályán mozogva, a tisztítandó felület roncsolása nélkül távolítják el a szennyeződést.
 |
 |
| Hagyományos homokszórás |
JOS ® eljárás |
|
|
| JOS ® tisztító fejek: |
6. A Gellért Fürdőnél alkalmazott eljárás
A Gellért fürdő esetében a mészkő jellegétől függően két fajta szemcseméretet használtunk. Az általános homlokzati felületeknél a KH-24.2-es, durvább szemcseszórás 2,5 bar üstnyomással dolgoztunk. Tekintettel a kőanyag kicsit rosszabb állapotára, inkább alacsonyabb üstnyomáson, de több szemcseanyag használatát tartottuk indokoltnak.
A szobroknál és a címer esetében, valamint az erkélyek díszesebb és sérülékenyebb részeinél a KF-1.2/0,1-0,3 finomabb szemcséket alkalmaztunk. A restaurátor kollega folyamatos irányítása mellett, a felület függvényében fokozottan odafigyelve állítottuk be és szükség esetén folyamatosan változtattuk az üstnyomást és az anyagmennyiséget.
A címer legsérülékenyebb részeinél a granudol anyagot alkalmaztuk, mellyel a legkíméletesebb tisztítást tudtuk elérni.
A kupola tisztítása az eddigiekhez képest is egy komoly kihívást jelentett számunkra. A nagy magasságban végzett tisztítást megnehezítette a felületen lévő régi festékréteg, melynek eltávolítása közel dupla mennyiségű anyagot igényelt valamint a megfelelő nyomás biztosításához nyomásfokozót kellett beiktatni.
7. Referenciák
A nedves szemcseszórásos eljárás alkalmazásával, 1991. novembere óta több százezer négyzetméter kő-, tégla-, betonfelület, fémszerkezet kíméletes tisztítása történt meg.
Az ország számos műemlék- és középületének homlokzat-felújítása történt ezzel a technológiával, többek között:
- Budapesti Műszaki Egyetem Gellért téri homlokzat tisztítása
- Magyar Tudományos Akadémia kőlábazat tisztítása
- ELTE Múzeum krt 4/A homlokzattisztítása
- Műcsarnok I-II-III ütem homlokzattisztítása
- BAZ megyei Rendőrfőkapitányság homlokzattisztítása
- Jászberény katolikus templom kőtisztítása
- Mátyás templom, robbantás utáni tisztítása
- Halászbástya kőtisztítása
- MKB ( volt Tiszti kaszinó ) homlokzati festékbevonat eltávolítása
- Vígszínház homlokzattisztítás
- Zeneakadémia
- Szabadság híd budai hídfő
- Fővárosi Bíróság
- Medimpex székház
- Masped székház
- CIB Bank Bp. Andrássy u.70
- Széchenyi fürdő
- László kórház
- Szent István Bazilika homlokzattisztítása
- Ybl palota homlokzattisztítása
- Centrál kávéház homlokzattisztítása
- Hotel Hilton homlokzattisztítása
- Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem keleti homlokzat tisztítása
- Szabó Ervin könyvtár homlokzattisztítása
- Gresham Palota homlokzattisztítása
- Dorottya udvar homlokzattisztítása
- FŐBER székház homlokzattisztítás
- Pesterzsébet, katolikus templom kőtisztítása
- Lánc-híd budai oldal – lábazattisztítás, graffitimentesítés
- Center Point irodaház, belső udvar – növényültető kazetták fém burkolatának tisztítása, fémtiszta felületek kialakítása
- Budapest VI., Andrássy út – Nagymező u. sarok – homlokzattisztítás
- Gyöngyös, Orczy kastély déli oldal – kőkerítés szemcseszórásos tisztítása
- Miskolci Egyetem E2 épület – homlokzattisztítás
- Miskolci Egyetem E3 épület – homlokzattisztítás
- Miskolci Egyetem E4 épület – homlokzattisztítás
- Budapest VII., Bethlen Gábor u. 1. sz. alatti McDonald’s étterem – homlokzattisztítás
- Zsámbéki Főiskola – felülettisztítás
- Budapest XXII., Orvosi rendelő – klinkertégla homlokzattisztítás
- Budapest V., Deák Ferenc u. 21. Társasház – graffiti eltávolítása utcai homlokzatról
- Budapest XXI. Csepel, Rákóczi út 106-108. – homlokzattisztítás
- Budapest XI., Mészöly u. 6. – támfal-tisztítás
- Budapest IX., Ráday u. 60. – kőkeret tisztítás
- Budapest IV., Baross u. 91.-95. Alukönigstahl raktárcsarnok – faltisztítás
- Budapest IX., Ferenc krt. 6. –
erkély
és lábazattisztítás
- Budapest III., Árpád fejedelem útja 49/a-b. Társasház – graffiti-mentesítés
- Budapest III., Árpád fejedelem útja 53. Társasház - graffiti-mentesítés
- Pilisvörösvár, Rákóczi úti óvoda – kőburkolat tisztítása
- Budapest VI., Benczúr utca 43., garázs – homlokzattisztítás
- Budapest VI., Benczúr utca 43. lábazati homlokzat és lépcső – JOS®-eljárás
- Budapest, Holló u. 12., Kosdu udvar – JOS®-eljárás
- Csepel munkásszálló – homlokzattisztítás Karcher nagynyomású eljárással, JOS®-módszer
- Budapest II., Cseppkő u. 68. – Travertin kő felület tisztítása
- Nyíregyháza, Jósa András Kórház – lábazat és téglaburkolat tisztítása JOS®-módszerrel
- Budapest, Lukács Fürdő oszlopok, kőkorlátok, ajtókeretek – Török-kori épületrészek tisztítása JOS®-módszer segítségével
- Budapest XIII., Angyalföldi u. 1-3. – téglahomlokzat tisztása JOS®-módszerrel
- Budapes V., Gerlóczy u. 1. – belső lépcső tisztítása JOS®-módszerrel
8. A RETICOLO® Kft. műemlék-rekonstrukciós munkái 2000-től, referenciák
asd
|