Az épület homlokzati síkjától kinyúló, szerkezetileg rendszerint konzolos, függesztett, vagy pontszerűen alátámasztott kialakítású és helyiséghez közvetlenül csatlakozó külső tartózkodó tér.

A kreatív alapterület alatt – tekintve hogy a lakáselválasztó falak és az épület külső falak, mint közös tulajdont képező szerkezetek nyilván nem értékesíthetőek, de ami nem a közös tulajdonba tartozó épületszerkezet alatti terület, azt már nyilván lehet értékesíteni – a lakáson belüli válaszfalakat alatti területet szokás érteni, esetleg az erkélyajtók síkja és a külső fal belső síkja közötti kis területet (ami burkolt is és nagyobb is mint 1,90 m, de a hasznos alapterületbe ez sem tartozik bele), vagy akár a belső lépcső alatti területet ismételten is.

A manzárd beépített tetőtérben elhelyezkedő szoba vagy lakás. A 18. századi Franciaországban egy speciális alakú tető (úgynevezett 'törött tető') neve. A manzárdtetőt úgy tervezték, hogy megkönnyítse a tetőtér lakássá történő kiépítését. Az elnevezés a François Mansart (1598-1666) francia építész, és unokaöccse Jules Hardouin-Mansart (1646-1708), nevéből ered, de nem ők a manzárd feltalálói. Már száz ével előttük a Louvre építésze, Pierre Lescot, megvalósította ezt a helytakarékos ötletet. Az viszont igaz, hogy a két Mansart népszerűvé tette Párizsban ezt a technikát. A 18. század közepétől az elnevezés megjelent Angliában és Németországban is, először a tető, majd a lakás megnevezésére. (Forrás: Wikipedia)